JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A Kormány a 2018. október 4-ei ülésén tárgyalta azt az adótörvényeket módosító törvénycsomagot, amelynek része az OBH elnökének Illetéktörvény módosítási javaslata is. Még idén hatályba léphet az a módosítás, mely 7 év után újra illetékmentessé teszi a keresetlevél visszautasítását.
Az OBH elnöke a bírósághoz fordulás jogát elősegítve 2013 óta több ízben - utoljára 2018. augusztus 2-án - előterjesztette az illetékmentesség visszaállítására vonatkozó jogszabály-módosítási javaslatát, és azt mindvégig következetesen képviselte a jogalkotónál. A visszautasítások (korábban elutasítások) ugyanis jellemzően igen kis összegű mérsékelt illetékfizetési kötelezettséget eredményeztek, amelyekhez aránytalanul magas állami adminisztrációs költségek társultak.
A hosszú küzdelem célt ért: a Kormány támogatja a javaslatot. Az új Pp. a keresetlevél és egyéb, eljárást megindító iratokra nézve olyan formai és tartalmi kritériumokat határoz meg, amelyek miatt nagyarányú a visszautasítások száma, ezért az új eljárási szabályok „betanulási” folyamatát hátráltatja a visszautasítást sújtó fizetési kötelezettség, amit a jogalkotást előkészítő minisztériumok is felismertek.
(OBH)
További hírek
Adatvédelmi szabályzatok és alapdokumentumok
Innovációs járulék fizetése
Változnak a kötelező jótállás és a webáruházas vásárlás szabályai
A NÉBiH tavaszi élelmiszer-ellenőrzésének tapasztalatai
Faktorcég által felszámított kamat adómentessége
Katásként külföldre számlázni?
A munkahelyi konfliktusokban rejlő veszélyek
Ezt ellenőrzik legtöbbet a magánszálláshely-szolgáltatásnál
Külföldön dolgozó magyar átalányadózó
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
20
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR