GAZDASÁGI HÍREK
A vidéki megyékben a válságot idézi a fogyasztásban mért visszaesés. Szakértők is vakarják a fejüket, miért szakadt szét az ország – írja a Népszabadság.
Úgy viselkedik a főváros lakosságának nagy része, mintha nem lenne holnap – írja a Népszabadság. Óriásira nőtt a különbség az év elején a budapesti és a vidéki emberek fogyasztása között – szúrta ki nemrég a Blokkk.com kiskereskedelmi szakportál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég közzétett területi fogyasztási adataiból.
Bár a korábbi negyedévekben is a hagyományosan erősebb, nagyobb vásárlóerővel rendelkező Budapest teljesített jobban a kereskedelemben (több negyedévben is akár 7-10 százalékkal erősödött a forgalom), a vidék lakossága is egyre többet vásárolt, ha a bővülési ütem valamelyest elmaradt is a fővárosban megfigyelttől. Azonban 2016 elején furcsa dolog történt: jó néhány vidéki területen hirtelen zuhanni kezdett a forgalom (2015 hasonló időszakához képest), s jelentősen elmaradt az ország központi részéhez és a hagyományosan gazdagabb Győr-Moson-Sopron, illetve Vas megye teljesítményéhez képest.
A változás minden korábbi trendet felülírt: a főváros fogyasztása hirtelen csaknem 20 százalékkal növekedett, ám az ország szinte minden más területén a válságéveket idéző mértékben húzták össze a nadrágszíjat az emberek.
A főváros költekezése és a vidék spórolása között azért is furcsa a hirtelen támadt két számjegyű eltérés, mert korábban a piackutatók, így a GfK Hungária is úgy látta, hogy valamelyest csökkent az ország módosabb nyugati része és a szegényebb keleti „blokk" vásárlóereje közötti különbség. Könnyen lehet, hogy a kisebb boltok sínylik meg a most megfigyelt jelenséget: a megkérdezett nagy áruházláncok ugyanis vidéken nem érzékeltek csökkenést a fővárosi üzleteik forgalmához képest.
vg.hu
További hírek
Magyar Államkötvény könyvelése
A munkavállaló kártérítési felelőssége
Június 3-ától indul az új otthonfelújítási program
Számviteli beszámolók és bizonylatok megőrzési kötelezettsége
Őstermelő termékeit értékesítő egyesület adózása
Üzlethelyiség értékesítése
Adatvédelmi szabályzatok és alapdokumentumok
Innovációs járulék fizetése
Változnak a kötelező jótállás és a webáruházas vásárlás szabályai
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
13
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR