JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Az Országgyűlés ebben az évben már módosította - több ponton - a közbeszerzési törvényt, és a kormány ígérete szerint 2011-ben egy teljesen új jogszabályt szeretnének elfogadni.
A Magyar Közlöny 166.számában kihirdetett 2010. évi XCIX.törvény úgy módosítja a közbeszerzési törvényt, hogy a jogszabály 4.számú melléklete szerinti jogi szolgáltatások megrendelése esetében az ajánlatkérőnek nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatnia.
A módosító törvény kihirdetésének napján lép hatályba, és 2010. december 31-én hatályát veszti, rendelkezéseit a hatálybalépését követően megkezdett beszerzésekre és ezekkel kapcsolatban megkötött szerződésekre, továbbá az ezekkel kapcsolatban kérelmezett, kezdeményezett vagy hivatalból indított jogorvoslati eljárásokra, illetőleg kérelmezett előzetes vitarendezési eljárásokra kell alkalmazni.
További hírek
Adatvédelmi szabályzatok és alapdokumentumok
Innovációs járulék fizetése
Változnak a kötelező jótállás és a webáruházas vásárlás szabályai
A NÉBiH tavaszi élelmiszer-ellenőrzésének tapasztalatai
Faktorcég által felszámított kamat adómentessége
Katásként külföldre számlázni?
A munkahelyi konfliktusokban rejlő veszélyek
Ezt ellenőrzik legtöbbet a magánszálláshely-szolgáltatásnál
Külföldön dolgozó magyar átalányadózó
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
20
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR